A központi idegrendszer funkcionális szerveződése hierarchikus elvet követ, amely lefelé haladva nem ér véget a neuroaxonális szintnél, hanem kiterjed a szubneurális elemekre is. Amikor az információátvitel alegységeinek nagysága nanométerekben mérhető, és elemszámuk meghaladja a neuroaxonálisét, akkor egy új minőség jelenhet meg az információfeldolgozásban és ez feltehetőleg mikrofizikai hatások érvényesülése kvantum-komputáció keretében. A kvantum-sajátosságok közül, elsősorban a ,,szignál nonlokalitás" az, ami releváns lehet az információfelvétel mély szintjén, és amelynek segítségével a módosult tudatállapotok egyes jelenségei értelmezhetővé válnak. Az antropológiai megfigyelésekből és spirituális tradíciókból ismert rituális gyógyítás szános olyan elemet tartalmaz, ami jelenlegi felfogásunkból nem interpretálható, de egy új modell keretében értelmezhető. Ez a modell a hétköznapi tudatállapotra jellemző "perceptuális-kognitív-szimbolikus" megismerés mellé egy, a szignál nonlokalitáson alapuló "direkt-intuitív-nonlokális" információfelvételt rendel. Az utóbbi spirituális élményekben és a módosult tudatállapotok integratív formájában érvényesülne. Az integratív forrna az, amit a rituális gyógyítás alkalmaz, és elkülönül a módosult tudatállapotok dezintegratív formájától (pl. pszichózis, delírium). A kultúrkörünkben szokatlan rítusok közvetett célja a "profán" szenzibilitás (modellünk szerint a "perceptuális-kognitív-szimbolikus" megismerés) letörése, amelyet ritmikus ingerléssel-mozgással, kimerítő fizikai stressz-hatásokkal, és esetenként hallucinogén szereket használatával érnek el. Az így bekövetkező módosult tudatállapot tradicionális közegben integratív jellegű, utat nyit a "direkt-intuitív-nonlokális" információfeldolgozás felé, de rituális kontextustól leválasztva, kultúridegen környezetben, rekreációs céllal indukáltan spirituális tartalmát elveszti és könnyen dezintegratívvá válik.