Az orvosképzés hagyományosan elméleti és klinikai tanulmányokra válik szét, azonban egyre több orvosképző helyen jelenik meg a kettőt egymáshoz közelítő integrált kurrikulum. Az elméleti tudás stabil megszerzése kiemelten fontos, mivel ez alapozza meg a klinikai tantárgyakat, illetve a diplomaszerzés után a mindennapi klinikai gondolkodást és döntéshozatalt. Kutatások igazolják, hogy az elméleti tantárgyak vonatkozásában az egyetemi vizsgák után a hallgatók tárgyi tudása jelentősen csökkenhet, ami nehézségekhez vezethet a klinikai tanulmányok teljesítésében és akár az orvosi munkában. Korábbi tanulmányok szerint a hallgatók megközelítőleg a tanultak harmadát vagy negyedét felejtik el egy év leforgása alatt. Az egyes kutatásokban a felejtés mértéke ugyanakkor széles skálán mozog, tudományterületenként különböző. Az aktív tanulást támogató oktatási módszerek és tanulási stratégiák - mint az előhívási gyakorlatok és az időközönkénti ismétlés - bizonyítottan hatékonyan segítik elő a hosszú távú tudásmegőrzést. Az elméleti anyag klinikai kapcsolódási pontjainak hangsúlyozása, az integrált kurrikulum irányába tett lépések szintén hozzájárulhatnak a mélyebb megértéshez és a hosszú távú tudásmegőrzéshez. A jelen tanulmány célja átfogó jelleggel bemutatni az orvostanhallgatók hosszú távú tárgyi tudásával kapcsolatos tudományos eredményeket, valamint betekintést nyújtani az orvostanhallgatók körében is bizonyítottan hatékony tanulási-oktatási stratégiák területébe, amelyek alkalmazása hozzájárulhat az orvosképzés fejlődéséhez.  Kulcsszavak: orvosképzés, hosszú távú emlékezés, aktív tanulás, előhívási gyakorlatok, időközönkénti ismétlés