A CoQ10 fiziológiás jellemzői és beteg-táplálkozástani szerepe A Q-koenzimet Fredrick L. Crane professzor és munkatársai fedezték fel a Wisconsin-Madison egyetemen 1957-ben. 1961-ben először Peter Mitchel professzor derített fényt az elektrontranszportláncban betöltött szerepére, működésére (a CoQ10 alapvetően protonvonzó szerepet játszik), és ezért a felfedezéséért 1978-ban Nobel-díjat kapott. A Q-ciklus a CoQ10 oxidációjának és redukciójának egymást követő reakciósorozata, amely az ubikinon és az ubikinol formák között történik (ún. Interkonverzió). A CoQ, hidrogéndonorként hatásosabb, mint más antioxidánsok. Ezen túlmenően a CoQ, képes regenerálni az -tokoferol oxidált formáját, és szerepet játszik a sejtek növekedésében és differenciálódásában. Az exogén CoQ-pótlás nem befolyásolja az endogén termelődést, plazmakoncentrációt, csupán megemeli a szervezet energiaszintjét, ellátottságát. A CoQ10 a sejtszintű működés egyik kulcseleme. Számos betegség és degeneratív állapot társulhat a CoQ10 hiányához, többek között a diabetes mellitus, a szív- és érrendszeri betegségek (ateroszklerózis, hipertónia, dyslipidaemia), az izomdisztrófia, az alzheimer-kór, vagy akár a parkinson-kór.