Az abszolút hallás (AH) interdiszciplináris jelenség, amely genetikai, idegtudományi, muzikológiai és pszichológiai kutatások tárgya. Az AH-val rendelkező személyek viszonyítási pont nélkül képesek egy izolált zenei hang magasságát azonosítani (passzív AH) vagy azt megszólaltatni (aktív AH). A szerzők célkitűzése áttekinteni az AH-val kapcsolatos szakirodalmat, különös tekintettel a pszichológiai és a magyar vonatkozásokra. Az AH jelenségét már a 18. században ismerték, azonban csak a 19. század utolsó évtizedeiben kezdték vizsgálni. Viszonylag kevés epidemiológiai vizsgálatot végeztek az AH-val kapcsolatban. Az eredmények alapján az AH igen ritka, prevalenciáját tág határok között, az általános népességben 0,01 és 1% között, képzett zenészeknél 3,4 és 20% között adják meg. Ennél gyakoribb előfordulás figyelhető meg vakok, ázsiai zenészek és autizmus spektrumzavarban szenvedők körében. Az AH több formáját különböztetik meg, elemzik az AH és a relatív hallás (RH) kapcsolatát. Figyelemre méltó jelenség az implicit AH. Az AH oka és kialakulásának folyamata még nincs feltárva, azonban feltételezhető, hogy genetikai, környezeti és idegrendszeri tényezők kölcsönhatása áll a háttérben. A genetikai tényezők és a korán megkezdett zenetanulás szerepére erős bizonyítékok vannak. Feltárták az AH idegrendszeri korrelátumait, az AH-val rendelkező és az AH-val nem rendelkező személyek idegrendszerében strukturális és funkcionális különbségeket sikerült kimutatni, a két csoport zenei feladatokban nyújtott teljesítményei is különböznek.  Kulcsszavak: abszolút hallás, prevalencia, genetika, környezet, idegtudomány, pszichológia, zenetudomány