Az esendőségszindróma fokozott stresszérzékenységgel, csökkent alkalmazkodási potenciállal járó állapot, leginkább az időskorúakat és krónikus betegeket érinti. Növeli az adverz egészségügyi kimenetel kockázatát (fertőzés, elesés, delírium, institucionalizáció és mortalitás), gyorsítja a társbetegségek progresszióját. A szindróma hátterében immun és neuroendokrin diszreguláció állhat. A fenotípusmodell szerint kritériumai az izomgyengeség, kimerültség, meglassultság, fogyás, aktivitáscsökkenés, míg a kumulatív modell szerint az egészségügyi problémák száma határozza meg. Hangsúlyozandó, hogy az öregedés, esendőség, dementia és depresszió önálló klinikai entitások: fennállhatnak egymástól függetlenül, de potencírozhatják is egymást, így a szűrőtesztek többsége a fizikai, mentális, szociális dimenziókat együtt vizsgálja. Egyénre szabott gondozási tervvel az enyhe-mérsékelt esendőség potenciálisan reverzíbilis, progressziója lassítható. Ennek feltételei a primer ellátásban használható gyors, egyszerű szűrőtesztek, amelyek alapján e kockázati csoport további diagnosztika és kezelés céljából szakambulanciákra irányítható. Jelen írásban a szerzők áttekintik ezen újra felfedezett, napjainkban időszerűvé váló klinikai fogalom irodalmát, különös tekintettel az alapellátás gyakorlati vonatkozásaira.