Korábbi kutatásokban kimutatták, hogy bizonyos típusú narratív perspektívák (NP) használata a szelf intenzívebb affektív bevonódásával jár. Kutatásunkban a terapeuta és páciens verbális érzelemkifejezését vizsgáltuk a terápiás ülésen, konkrétan a narratív perspektívahasználatban megmutatkozó affektív szelf-bevonódást. Hipotézisünk szerint a páciens és a terapeuta affektív involváltsága a terápiás diskurzusban megvalósuló szerepek és funkciók által meghatározott módon tér el egymástól. Az affektív bevonódás mértékét a narratív perspektíva változók alapján a következő módon mértük: magasabb affektustelítettséget tulajdonítottunk, amennyiben az elbeszélő része az általa elbeszélt történetnek egyes szám első személyű megfogalmazást és jelen időt használ, az elbeszélő belső élményeire fokalizál, konkrét epizódikus emlékeket elevenít fel, és részletgazdag leírást ad az eseményekről. A kvantitatív elemzés egy pszichoanalitikus terápia kezdeti szakaszában (a második hónapban) magnóra vett ülés átírt szövegét használja fel. Hipotézisünknek megfelelően azt találtuk, hogy a terapeuta és a páciens a pszichoterápiás diskurzus szabályainak megfelelően, eltérő módon alkalmazta az affektustelítettebb és kevésbé affektustelített narratív perspektívák használatát. A páciens használatára a szubjektivitás intenzívebb kifejezése volt jellemző a terapeutához képest, ami magasabb szelf-bevonódást mutat. A terapeuta NP használatára pedig az érzelem-telítettebb perspektívák stratégikus használata volt jellemző, s ennek segítségével szabályozni tudta a diskurzust.