Az öngyilkossági kísérletet megelőző állapotot eddig leginkább a Ringel-féle "cry for help" jelenségével jellemezte a szakirodalom. Mivel a legtöbb öngyilkossági kísérlet depressziós állapotban következik be, az 1990-es évektől kezdve számos szerző, így Teasdale, Williams, Zullinger és Nezu empirikus vizsgálatai egyre pontosabban beazonosították az öngyilkosságot megkísérlő személyek legfontosabb kognitív jellemzőit. Ezek a következők: a negatív kognitív triád, a túláltalánosított önéletrajzi emlékezet, ami összefüggésben áll a problémamegoldó képességek alacsony szintjével és a reménytelenséggel. Ismert, hogy a reménytelenség, mint az öngyilkossági veszélyeztetettség megbízható prediktora a jövőperspektíva lezárulásával jár. Williams "gátolt menekülés" modellje mindezeket koherens elméleti keretbe foglalja. Kulcsfogalma a "csapdába esettség", ami az evolúciós pszichológiából származik. Csapdába esettség akkor fordul elő, amikor az egyén úgy véli, nem képes elmenekülni a számára averzív környezetből, ahol legyőzték, megalázták vagy veszteség érte. Mivel a pszichés tényezők a módosítható kockázati tényezők közé tartoznak, ezért nagy fontossággal bírnak a prevenció szempontjából. A problémamegoldó készségek fejlesztése, a problémamegoldó tréning jelenleg az öngyilkossági veszélyállapot megelőzésének egyik legfontosabb, empirikusan alátámasztott módja. A tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet a problémamegoldó tréning alkalmazására hazánkban az öngyilkossági veszélyeztetettség hatékony megelőzésében.