A citosztatikumoknak az érpályán kívül kerülése (paravazáció, extravazáció) perifériás vénába történő infúzióadás mellett viszonylag gyakori szövődmény; az Amerikai Egyesült Államokban 7%-ban fordul elő, különböző súlyossággal és következményekkel. Nem ismerünk olyan módszert, mellyel elkerülését garantálhatjuk, de a beteg- és kivitelezés-függő kockázati tényezők ismeretében veszélyét csökkenthetjük. A beteg - megfelelő tájékoztatás esetén - érzékeny "indikátora" a paravazációnak. Abban az esetben, ha együttműködésére bármely okból nem számíthatunk, szorosabb ápolói kontroll indokolt. A károsodás elsősorban a szövetek közé kerülő anyag kémiai szerkezetétől (hólyaghúzó, irritáló vagy nem hólyaghúzó) függ, melyet egyéb tényezők módosíthatnak. Ellátásában magas szintű evidenciák nem állnak rendelkezésre. A további infúzió leállítása és a kanülön keresztüli visszaszívás megkísérlése, a végtag felpolcolása és nyugalomba helyezése szükséges. A terület hűtésének és melegítésének kérdésében az irodalom nem egységes, hasonlóképpen vannak nyitott kérdések az ellenszerek (dexrazoxan, dimetilszulfoxid, tioszulfát és a hazánkban gyógyszerként nem regisztrált hialuronidáz) alkalmazásával kapcsolatban is. A paravazáció bekövetkezte esetén bőrgyógyászati és minél korábbi sebészeti konzílium segíthet az egyértelmű diagnózisban és az optimális ellátás megválasztásában.