Az életvégi orvosi döntéseknek csak egyike az eutanázia javallata. E kérdéskörnek a betegágy melletti klinikai történésekkel összefüggő szabatos meghatározása az etikai, a jogi és az orvosi szakirodalomban nem teljes körű. A különböző életvégi események csoportosítására tett kísérlet ez az írás, amelynek célja annak tisztázása, hogy közülük melyek nem sorolhatók a passzív eutanázia fogalomkörébe. Az eutanázia nem jogi kategória. A közkeletűen használt két kifejezés az aktív és a passzív eutanázia, egyszerűsítések, amelyek különböző célú cselekményt takarnak, amelyeknek a szakmai szakszövegekben történő használata zavaró is lehet és félreértésekre adhat okot. Az életvégi terápiás döntéseket a céljukra tekintettel különböztetjük meg. A MOK meghatározásából kiindulva és gyűjtőfogalmat használva, csak az a cselekmény eutanázia, amikor a cselekvésnek vagy nem cselekvésnek célja, kegyelemből, szenvedő embertárs érdekében, életének a megrövidítése vagy kioltása. Ismertetjük az aktív, a passzív és a kényszereutanázia fogalmait. Az indirekt és az intermedier eutanázia fogalmait, mint félremagyarázásokra okot adókat, nem használjuk. Nem tartjuk egyértelmű kizáró oknak az eutanázia fogalomköréből a laikusok segítségét és részvételét a kivitelezésben, és nem tartjuk csak orvoshoz köthető fogalomnak. Ismertetjük azokat az életvégi orvosi döntéseket, amelyeket nem sorolunk a passzív eutanázia fogalomkörébe, ezek: a hasztalanná vált kezelés és életfenntartó eljárások visszavonása, a beteg elengedése, a terápia eszkalációjának ellenjavallata, a palliatív terápia alkalmazása, a szenvedés csillapítását szolgáló kezelés, a kompromisszumos medicina, az újjáélesztés javallatának mérlegelése és a költséghatékony terápia választása. Érintjük az élő végrendelet kérdéskörét, működésképtelenségének okát és viszonyát az aktív és passzív eutanáziához. Az életmentő és életfenntartó kezelés jogi szabályozásának a kérdése kapcsán foglalkozunk az egészségügyi jogalkotástól elvárható szellemiséggel.