Az élővilág és benne az ember evolúciójának fő hajtóereje a sikeres alkalmazkodás a környezeti változásokhoz, amit véletlenszerű genetikai módosulások és az ebből fakadó "újítások" tesznek lehetővé. Jelenlegi tudásunk szerint az emberré válás körülbelül 7-8 millió évvel ezelőtt az afrikai szavannákon kezdődött el, ahol a felegyenesedett testtartás és a két lábon járás jelentős evolúciós előnyökkel járt. A kézügyesség és az eszközkészítés fejlődésének fő hajtóereje a több táplálékhoz jutás lehetett. Az egyre sikeresebb vadászat révén ősünk több húshoz jutott, ami egyre nagyobb kalóriabevitelt, fehérjékben és esszenciális zsírsavakban gazdag táplálkozást eredményezett. Az idegrendszer működése rendkívül energiaigényes, így az igen nagy méretű emberi agy kialakulásának egyik alapfeltétele volt az étkezés minőségének javulása. Az emberi agy térfogata 3,5 millió év alatt megháromszorozódott, az Australopithecusokra jellemző átlagosan 450 cm3-ről a mai ember esetében átlagos 1350 cm3-re nőtt. Körülbelül 200 ezer éve jelenhetett meg az a genetikai módosulás a génexpressziót szabályozó rendszerben, ami az idegrendszer fejlődését, a szenzoromotoros folyamatokat, a motoros tanulási képességet befolyásolta. A FOXP2-gén mai emberre jellemző szerkezetének kialakulása és megszilárdulása egybeesett a Homo sapiens megjelenésével és elterjedésével az egész földön. Ez a genetikai módosulás tette lehetővé az emberi beszéd kialakulását, ami a humán intelligencia ugrásszerű fejlődésének alapja. A planum temporale az emberi bal agyfélteke beszédfunkciókért felelős központi régiója, ami a bal oldalon sokkal nagyobb. Ez jelenti a legjellegzetesebb humán agyi aszimmetriát. Az anatómiai aszimmetria ebben az esetben jól definiált funkcionális aszimmetriát is jelent, tehát a két félteke működése is eltér egymástól. A kézhasználati preferencia, a lateralizált eszközhasználat révén kialakult agyi aszimmetria a beszéd és az emberi intelligencia kialakulásának előfeltétele.