A pszichofarmakológia ötvenegynéhány évvel ezelőtt született mint egy új, szűkkörű klinikai tudományág, főleg az LSD-25, a klórpromazin és néhány más szer hatásának az ösztönzésére. Ahogyan az évek teltek, és az idegkémiai meg idegélettani kutatások kimutatták, hogy az idegsejtek a szinapsisokon keresztül, kémiai anyagokkal közvetítik az aktivitásaikat, a pszichofarmakológusok belátták, hogy további tudományos fejlődést csak úgy lehet biztosítani, ha együttműködnek a biokémikusokkal, élettanászokkal és farmakológusokkal. Így jött létre egy nagyobb tudományág, a neuropszichofarmakológia. Az utóbbi években az is kiderült, hogy a pszichiátriának a társadalmi kapcsolatok számbavételére is szüksége van a betegek kezelése folyamán és hogy ezeknek a kapcsolatoknak is van biológiai alapjuk. Így született meg egy még szélesebb körű kutatási stratégia: határterületi kutatás (translation research). Ennek az új határterületnek a kidolgozásához egy új kutatási hipotézist javaslok, amit pszicho-nukleotidának (PN) neveztem el. Két típust különböztetek meg: egyszerű PN (SPN) és öszszetett (CPN). Az elképzelés az, hogy ezek a PN-ek közvetítik a szavak értelmét két különböző nyelv vagy szaknyelv között. Ugyanakkor résztvesznek egy transzformációban is, ami a nyelv és annak idegrendszeri reprezentációja között folyik le mint be- és kikódolás. Végső fokon a PN-ek elősegítik az egész agy integrált működésének megértését, sokkal természetesebben, mintha csak a kognitív kortexra figyelnénk, mivel a PN-ek egybefogják a gondolkozást az emócióval és a társadalmi viszonyokkal is, ezzel elősegítve az egész agy működését és a teljes személyiség beilleszkedését a társadalomba.