A tudományos megfigyelés középpontjába a múlt század elején kerültek a ciántartalmú növényi glikozidok (nitrilozidok), amikor a kutatók a Himalája völgyeiben élő hunzák táplálkozási szokásait vizsgálták. A hunzák orvosi megfigyelése során évtizedeken át nem találtak egyetlen rákos esetet sem. A Föld más vidékein élő, a daganatoktól relatíve mentes népek táplálkozását összevetve a hunza étrenddel kiderült, hogy a legfontosabb közös vonás ezen népek étrendjének magas nitrilozidtartalma. A nitrilozidok belépését a táplálékláncba a növényvilágnak köszönhetjük: minden éghajlati övnek megvannak a specifikus nitrilozidtermelő fajai, amelyek a modern ember étrendjéből mára szinte teljesen eltűntek. A nitrilozidok a szervezetbe bekerülve szelektív daganatellenes hatást fejtenek ki, melynek alapja a daganatsejtek eltérő enzimatikus működése. A tumorsejtek magas béta-glükozidáz-aktivitása a cián-glikozid-molekulát cukorkomponensre, szabad ciánsavra és benzaldehidre hidrolizálja, mely két utóbbi szinergista módon citotoxikus hatású. Az egészséges testi sejtek környezetében a béta-glükozidáz aktivitása rendkívül alacsony, az így felszabaduló ciánmolekulákat a csak itt jelen lévő rodanáz (tioszulfát-transzferáz) enzim semlegesíti, a benzaldehidből pedig gyulladásgátló hatású benzoesav képződik. A folyamat enzimatikus vonatkozásait széles körben tanulmányozták, a szelektív daganatellenes hatás több vizsgálatban in vitro bizonyítást nyert. A vegyületek gyakorlatban történő felhasználását a gyógyszeripar és a hagyományos orvostudomány részéről indított támadások korlátozzák, bár néhány országban (pl. Mexikó) legalizálták a legismertebb nitrilozid, az amigdalin orvosi alkalmazását a daganatterápiában.