A 20. század tehetségideálja a beilleszkedni képes kiválóságok, a tesztek által azonosítható kiemelkedő képességekkel és kreativitással jellemzett egyének. A tehetség azonban nem mérhető. Egyre több adat bizonyítja, hogy a mégoly alaposan kidolgozott eljárások is megbicsaklanak a sajátos agyi szerveződésű egyéneken, a kivételeken, a sajátos kisebbségen, akikből egyre több van, és akik között sokan kiemelkedő teljesítményekre lehetnek képesek. A tehetség azonosításának első és legfontosabb buktatója a kreativitás. Az alkotóerő lényegét tekintve az azonosíthatatlanságot jelenti. Éppen attól kreatív valami, hogy az addig létezőt meghaladja. A kreatív személyek legtöbbször zavarként jelennek meg. Az átütő tehetségekre jellemző kiegyenlítetlen képességprofil és a sajátos személyiség megnyilvánulásai szokásos mérési eljárásainkat megbízhatatlanná és a tehetség azonosítására alkalmatlanná teszik.