Az adjuváns gyógyszeres terápia sikeres alkalmazásával elsősorban a távoli metasztázisok kialakulásának esélye csökkenthető, a diagnózis idején fennálló mikrometasztázisok megszüntetése révén. Célkitűzés: A korai emlőrák posztoperatív szisztémás gyógyszeres kezelési lehetőségeinek áttekintése. Módszer: A szerző az irodalmi adatok és saját tapasztalata alapján összefoglalja a korai emlőrák műtéti megoldását követő szisztémás terápia legfontosabb szempontjait. Eredmények: Az adjuváns kezelés során citotoxikus kezelés, hormonterápia és HER2 receptort célzó biológiai terápia, illetve ezek kombinációja kerül alkalmazásra. Az endokrin kezelésben fontos szerepe van a tamoxifenterápiának, amelyet mind a premenopauzális, mind a posztmenopauzális emlőrák kezelésében alkalmaznak. Premenopauzában az elfogadott standard hormonterápiát az LH-RH analóggal végzett petefészek-szuppresszió és/vagy tamoxifenkezelés képezi. Posztmenopauzában az adjuváns endokrin kezelésben ma már a harmadik generációs aromatázgátlók is szerepet kapnak, bár még nem tisztázott, hogy az iniciális, a szekvenciális vagy a meghosszabbított terápia jelenti-e az optimális stratégiát. Az adjuváns polikemoterápia elsősorban a nyirokcsomóáttétes esetekben kerül alkalmazásra, emellett a magas rizikójú nyirokcsomó-negatív betegek posztoperatív kezelésében is egyre gyakrabban alkalmazzák. Az alkilálók és antraciklinek mellett a taxánok (docetaxel és paclitaxel) bevezetése komoly előrehaladást hozott az adjuváns kemoterápiában. Ma már biológiai célzott terápia, a trastuzumabterápia is fontos részét képezi a műtét utáni kezelésnek, amelynek időtartama a jelenlegi szakmai ajánlások alapján egy év. Következtetések: Az elmúlt években bevezetett taxántartalmú kemoterápiák, a posztmenopauzális emlőrákban alkalmazott harmadik generációs aromatázgátlók és az adjuváns trastuzumab alkalmazása mind lényegesen hozzájárulnak a korai emlőrákban szenvedő betegek gyógyulási esélyeihez.