Az elméletnek, melynek ez a tanulmány rövid összefoglalása, és melynek részletei egy monográfiában (Knoll József: Az agy és tudata. Akadémiai Kiadó, 2006) olvashatók, az az üzenete, hogy az ember, mint minden élőlény a természet része, és nem tartozik hozzá semmi, ami természetfeletti. A 3.8 milliárd éves földi élet a szerzett hajtóerő beépítésére korlátozottan képes agykéreggel rendelkező emlősök megjelenésével, majd ennek a mechanizmusnak a Homo sapiens agykérgében korlátlan teljesítőképességűvé válásával jutott el mai csúcsáig, az ember még mindig mítoszvezérelt, jobb kézzel alkotó, bal kézzel pusztító társadalmi létformájáig. Képletesen, az ember születésekor kap egy agykérgében elhelyezett olyan könyvet, melynek 100 milliárdnál több üres lapja van, és egy tollat (enhancer reguláció), mellyel élete során ebbe a könyvbe azt írhat be, amit csak akar. Az emberi társadalom születése és mai létállapotáig történő fejlődése, két agykérgi mechanizmus szimultán működésének eredménye. Az egyik, a művészetet teremtő káosz-mechanizmus (álmodozás, álom), mely az embert egy nem létező világ, misztikus hitek megalkotására teszi képessé. A másik, az agykéreg éberléti racionális, tudományt teremtő működési mechanizmusa, mely az embert a való világ egyre alaposabb megismerésére és a szerzett ismeret saját céljaira történő felhasználására teszi képessé. Mind az egyes ember, mind az emberi társadalom története, az agykérgi káosz és ráció szimultán együttműködésének története. Mivel az ember nem születik a való világ ismeretével, ezért a társadalomnak először a misztikus hitekre alapozódott, káoszvezérelt létformája alakulhatott csak ki. Az idő haladásával szükségszerűen vált egyre mélyrehatóbbá a való világ megismerése és az emberiség feltartóztathatatlanul, és egyre gyorsulóan halad története káoszvezérelt életszakaszának lezárása, rációvezérelt létformájának végleges megszilárdulása felé.