Az agykérget két nagy szerkezeti konstrukció jellemzi: a moduláris neocortex és az egységnyi modulból álló hippocampus. A hippocampusnak és a vele kapcsolatban álló parahippocampalis struktúráknak tulajdonított funkciók az utóbbi néhány évtized során sokat változtak, főleg a vizsgálati módszereik függvényében. A két legfontosabbnak tekintett funkció az epizodikus memória a humánléziós vizsgálatok alapján, illetve a térbeli térképezés az állatokban végzett egysejt-regisztrációs kísérletek alapján. Mindkét irányzat közös vonása, hogy az eseményeket tér-idő kontextusba helyezi. Azt javaslom, hogy a hippocampalis théta oszcilláció, melyet átfogóan a pécsi Grastyán-iskolában tanulmányoztak először, a kulcsfontosságú időzítési paraméter. Az adatok rendezett szekvenciáit a hippocampalis sejtpopulációk szigorú temporális viszonyai kódolják, melyek théta oszcillációs ciklusokba ágyazódnak. A hippocampus belső dinamikája a távolságot idővé alakítja át, és ezáltal a külvilág eseményeit a szinaptikus plaszticitás időablakába hozza össze. Ezen tér-idő plaszticitás mechanizmus képes az események között elsőrendű (szomszédos) és a magasabb rendű kapcsolatok kialakítására. Minden egyes théta ciklusban 7-9 összefésült sejtegyüttes aktiválódik, melyek átfedő módon képviselik a múlt, jelen és jövő eseményeit. A felidézés során a belső hippocampalis kapcsolatmátrix sok millió szinapszisa néhány théta ciklus időperiódusában (120-140 msec) átvizsgálható. Állításom szerint a hippocampus e mechanizmusok segítségével válik hatékony keresőgéppé, mely fragmentált információkból komplex epizódokat képes rekonstruálni.