A gépjárművezetésre való alkalmasság megítélése komplex orvosi és jogi feladat, amelynek során a közlekedésbiztonsági és az egyéni szempontok egyaránt mérlegelendők. A jelen közlemény rövid áttekintést nyújt a gépjárművezetői alkalmasság megítélésének jogi és közigazgatási hátteréről, az eljárásban részt vevő szereplők feladatairól, továbbá a kognitív alkalmasság kérdéseiről. Míg a neurológiai betegségekhez társuló fizikális tünetek általában objektíven megítélhetők, a kognitív működészavarok gyakran rejtve maradnak, és már enyhébb formájukban is jelentősen befolyásolhatják a vezetési képességeket. A jelenleg önmagukban alkalmazott neuropszichológiai tesztek diagnosztikus pontossága mérsékelt, ami korlátozza a megbízható döntéshozatalt. Ezzel összefüggésben ismertetünk egy stroke-betegek körében végzett prospektív vizsgálatot, amelyben több neuropszichológiai teszt kombinációjára épülő, logisztikus regresszión alapuló, validált modellt alakítottak ki. A modell a szakterületen megjelenő bizonytalanságot explicit módon kezeli, nem törekszik minden esetben kategorikus döntésre, így lehetőséget biztosít a klinikus számára a döntéshozataltól való tartózkodásra a határértéken teljesítő betegek körében. A módszert stroke-betegek körében validálták, ugyanakkor az ismertetett megközelítést jövőbeli kutatások olyan, nagyobb létszámú csoportokra is kiterjeszthetik, mint az időskorú gépjárművezetők. Ennek érdekében korcsoport-specifikus módon kiválasztott és validált kognitív tesztek használata javasolt, amelyek már az alapellátás szintjén támogathatják a döntéshozatalt.  Kulcsszavak: gépjárművezetés, gépjárművezetői alkalmassági vizsgálat, klinikai döntéshozatal, neuropszichológiai felmérés, stroke