A major depresszív zavar immunológiai-gyulladásos elmélete az 1980-as években eredeztethető, mégis napjainkban került a fősodrásbeli kutatás középpontjába. Ennek ellenére az eredmények ellentmondásosak: a centrális neuronális és gliamarkerek posztmortem immunhisztokémiai kimutatása nem vezetett egyértelmű következtetésre, a terápiás válasszal való kapcsolat kétséges, valamint a perifériás és centrális markerek közötti korreláció gyenge. Lehetséges megoldás a gyulladásos változások in vivo detekciója pozitron emissziós tomográfia (PET) segítségével (pl. TSPO-kötés vizsgálata). E módszer jelentőségét az adja, hogy közvetlen kapcsolatba hozható a klinikai változásokkal, segítségével monitorozható a terápiás válasz és annak idegrendszeri korrelátuma. Különösen fontos a kognitív tünetekkel és a kognitív-viselkedésterápiával való kapcsolat. Összefoglaló közleményünkben e kérdéskörrel kapcsolatos eredményeket tekintjük át, megmutatva, hogy a mikrogliák feltételezhető eltérése összefügg a hangulatzavarokat kísérő kognitív tünetekkel, valamint megfelelő megbízhatósággal igazolja a kognitív terápiára adott klinikai választ. Kitérünk a jelenleg rendelkezésre álló módszerek korlátjaira is (pl. a PET-ligandok kötési specificitása, a térbeli felbontás problémái és az immunológiai változások in vivo monitorozhatóságának lehetőségei).  Kulcsszavak: major depresszív zavar, kognitív zavar, mikroglia, gyulladás, PET