A dolgozat a klasszikus orvosi és a hajlékonyabb élettörténeti modell kettősségét mutatja be a mentális zavarokról az utóbbi közel két évszázad pszichológiai gondolkozásában. Kiindulópontja szerint az egyik értelmezési típus a mentális zavarokat valamilyen hibás biológiai működés következményének tartja. Ezen belül egyes felfogások, a Rokitansky-féle orvosi kórtani tanítás folytatásaként, a mentális zavarokat agyi anatómiai képletek zavarához kapcsolják. A másik biológiai gondolatmenet Claude Bernard szemléletét követi: a mentális zavarok is szabályozási eredetűek. A mai világban a biológiai mentális patológia felfogásában igen erőteljes evolúciós és neurobiológiai értelmezései alakultak ki, és a kulcskérdés ezek egymáshoz kapcsolása. A mentális zavarok értelmezési hagyományának másik iránya az élettörténetből és az ember állandó jelentésértelmező munkájából indul ki. Tüneteink alapja az életeseményeknek tulajdonított különleges értelem és jelentés. Mértékadó irányként Sigmund Freud és Karl Jaspers munkáját mutatom be ebben a tekintetben. Konklúzióm szerint a biológiai és az élettörténeti értelmezéseknek a mentális zavarok megértéséhez is együtt kell működniük.  Kulcsszavak: mentális zavarok, organikus modell, agyi lokalizáció, élettörténeti modell, a tünetek jelentése