A közoktatási intézmények a jelzőrendszer azon szereplői, amelyek a legtöbb gyermekbántalmazást jelentik, és egyben valószínűleg azok is, akik a legtöbb ilyen jelzést mulasztanak el jelenteni. A pedagógusok mivel munkájuk jellegénél fogva folyamatosan kapcsolatban vannak a gyerekekkel, különösen fontos szerepet játszanak a gyermekbántalmazás észlelésében és jelzésében. Noha a gyermekbántalmazás felismerését és jelzését protokollok sorozata segíti, számos tényező jelenthet akadályt annak útjában, hogy felismerjék és jelezzék a rossz bánásmód gyanúját. Így a protokollok ellenére is sok múlik a döntéshozó szakembereken. A jelen tanulmány amellett érvel, hogy a jelzéseket befolyásoló potenciális tényezők tanulmányozása szisztematikus vizsgálódást igényel. Ehhez két olyan elméleti modellt mutat be, amelyek keretet jelenthetnek a jelzéseket meghatározó tényezők empirikus tanulmányozásához, és ezeket külföldi kutatásokkal is szemlélteti. Az ilyen kutatások fontos szakpolitikai jelentőséggel bírnak, hiszen a jelzőrendszer működésének hatékonyabbá tételét célzó szakpolitikai beavatkozások a jelzőrendszeri döntéshozatalt befolyásoló tényezők ismeretében tervezhetők.  Kulcsszavak: gyermekvédelem, rossz bánásmód, tanárok, iskolai észlelő- és jelzőrendszer, döntéshozatal