Az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelősségének egyik kritikus értelmezési kérdése a gyógyulási (túlélési) esély megítélése. Az orvosi kártérítési jogvitákban ugyanis a bírói gyakorlat - eltérően más jogviszonyoktól - a felelősség kiváltására alkalmas tényezőként értékeli annak az esélynek az elvételét, amely a károkozó modellezett elvárható magatartása esetében megvalósulhatott volna. Addig azonban, amíg a kár bekövetkezése bizonyítható, az tényszerűen vagy megvalósult vagy nem; addig az esély elvétele szükségképpen csak valószínűsít egy elképzelt idealizált élethelyzetet, és ezt értékelheti a károkozó terhére. Az esély elvétele nehezen illeszthető a kártérítési jogba, hiszen nyilvánvalóan a nem várt hátrányos következményt - a halál, az egészségromlás bekövetkezését - nem az egészségügyi szolgáltató okozta. Ugyanakkor a beteg egészségügyi ellátásának a célja éppen a gyógyulás, az életben maradás megvalósulása, amelynek a gondos eljárás hiánya következtében történő meghiúsulását a jogalkalmazó a felelősség körében értékeli. Azt pedig, hogy mennyiben értékeli, különös nehézségeket okoz - hiszen az emberi szervezet müködésének, az egészségi állapot meghatározásának a természettudományos bizonytalansága miatt aligha képzelhető el olyan értelmezés, amely ne válthatna ki a gyakorlat és az elmélet hosszas vitáját.