A tanulmány a fogyatékosságtudomány elméleti kereteire alapozva a magas támogatási szükségletű személyek önrendelkezésének jellemzőit mutatja be egy magyarországi participatív szemléletű, kvalitatív kutatás alapján. A kutatás kérdése, hogy milyen támogatás áll rendelkezésre ma Magyarországon a magas támogatási szükséglettel élő személyek számára az önrendelkezéshez a számukra releváns területeken. E kérdés nyomán feltérképezzük az önrendelkezés elméleti hátterét, és javaslatot teszünk olyan koncepcióra, amely minden ember esetében értelmezhető, a támogatási szükséglet mértékétől függetlenül. Az interjúkon és megfigyeléseken alapuló empirikus adatok Mayring-féle kvalitatív tartalomelemzésének első eredményeiből arra következtetünk, hogy a csoport önrendelkezésének egyik legfőbb korlátja, hogy a támogató személyek az önrendelkezést önállóságként és függetlenségként értelmezik. Ez kizárja az általuk gyermekeknek tartott személyek önrendelkezésének kiteljesedését, s így életminőségük javulását. Az eredmények továbbá rendszerszintű anomáliákra, a háttérben működő elnyomó hatalmi mechanizmusokra is utalnak, és ezek hatására a nem fogyatékos támogatók erőforrásai is erősen korlátozottak. A kutatás adalékokat kíván szolgáltatni a különböző lakhatási formákban élő személyek élethelyzetének feltárásához és a hatékonyabb támogatásuk megszervezéséhez.