Az utóbbi évtizedben szignifikáns haladás volt megfigyelhető az új rákellenes kezelések fejlesztése terén. A célzott terápiák, köztük a humán epidermális növekedési faktor-2, vaszkuláris endotheliális növekedési faktor, és tirozinkinázgátlók a jelenlegi terápiás stratégiák fontos összetevői. Mindazonáltal, számos terápiát a kemoterápiához köthető kardiális diszfunkcióval hoztak összefüggésbe. Miközben az új, célzott terápiás szerek "on-target" rákellenes hatással bírnak, az "off-target" hatásaik között a kardiovaszkuláris toxikus hatások széles skálája szerepel. Számos ezek közül reverzibilis, de korlátozhatja a szer alkalmazhatóságát, valamint a kezelés időtartamát, és károsan befolyásolja a hatékonyságot. Gyakran az onkológus az első, aki észleli a kemoterápiához köthető szívműködészavart, bár az előrehaladott kardiotoxikus mellékhatásokkal rendelkező betegeket általában a kardiológushoz irányítják további kezelésre. A kardioonkológia egy új terület, amelynek a létrejötte szükségszerű volt ezeknek a súlyos komplikációknak a kezelésére. Az előrehaladott kardiotoxikus mellékhatások megelőzése céljából korai szoros együttműködésre van szükség az onkológusok és a kardiológusok között a betegek kezelés előtti rizikóstratifikációja, valamint a kardiotoxikus mellékhatások első jelei esetén az azonnali kezelés céljából. Ezért elengedhetetlen, hogy az onkológusok ismerjék a rákellenes kezelések kardiotoxikus hatásait, a befolyásolható kockázati tényezőket, vala-mint azokat a korai beavatkozási lehetőségeket, amelyekkel a hosszú távú kardiovaszkuláris károsodások megelőzhetők.