Háttér és célkitűzések: A kutatás központi problémája, hogy az épített környezet percepciója/recepciója akár jelentősen eltérhet építészek és nem építészek körében. Ennek fontossága abban áll, hogy a környezet pozitív vagy negatív megítélése nem esztétikai kérdés csupán, hanem összefügg többek között a térhasználattal a személy-környezet összeillés mentén, a jólléttel, az identitással, a környezeti stresszel és így tovább. A kutatás célja, hogy árnyalt képet alkosson az építész-szemléletmódról, az abban jelen lévő szakmaspecifikus és általános jellemzőkről annak érdekében, hogy a személy-környezet összeillés szempontjából harmonikusabb állapot lehetőségét feltárjuk. Módszer: A késő modern és kortárs építészet recepciójának nehézségeivel kapcsolatban számos nemzetközi környezetpszichológiai vizsgálat készült. Ezeknek a nyomán végeztük el a tanulmányban ismertetésre kerülő, az interpretatív paradigmába illeszkedő kvalitatív kutatásunkat, amely saját élményű környezet felidézésével, 32 építész saját középiskolai környezetének értelmezésével foglalkozik. A képre és szövegre alapuló elemzés a Megalapozott Elmélet (Grounded Theory) módszerével fogalmaz meg öt megalapozott elméletet. Eredmények: Az építészek interjúiban a saját középiskola épületének retrospektív felidézése nem szűkült le a szokásos fizikai ismérvek ismertetésére, hanem szociofizikai entitásként láttatott, és önéletrajzi narratívaként fogalmazódott meg. Következtetések: Az építészbeszámolók fókusza nem az épület volt, hanem az iskolában megélt élmény, ezen a szinten élményközösség mutatkozik a nem építészek tapasztalásaival. A kutatás árnyalja az építész speciális nézőpontjáról szóló kutatásokat, így elmutat az építészek és nem építészek közötti kommunikációs szakadék áthidalhatóságának irányába.  Kulcsszavak: középiskolai környezet, építettkörnyezet-elemzés, építész szakértői térábrázolás, saját élményű téri környezet, helyemlékezet, megalapozott elmélet