Az evolúciós pszichológia (EP) legnagyobb érdeme, hogy következetesen kifejtett formában mutatta be, hogy a darwini evolúcióelmélet alkalmas a pszichológiára mint tudományterületre vonatkozó metaelmélet szerepének betöltésére. Az irányzat által képviselt adaptácionista megközelítés mindmáig nagyszámú pszichológiai jelenségnek új szempontokon alapuló vizsgálatához és magyarázatához járult hozzá. Más tekintetben viszont az EP mint paradigma némileg egyoldalú maradt - ami részben a keletkezésének időszakában dominánsnak mutatkozó kognitív elméletek (így pl. Chomsky-féle innátista megközelítés, a Fodor képviselte modularizmus) feltételek nélküli elfogadására vezethető vissza. Az egyoldalúság kialakulásához az is hozzájárult, hogy az EP képviselői nem szenteltek kellő figyelmet a humángenetika, a fajok közötti összehasonlító pszichológia és a kulturális pszichológia terén zajló fejlődésnek. Az ebből adódó korlátokra és leegyszerűsítésekre az EP-vel szembeni kritikák már több alkalommal rámutattak. A kritika azonban önmagában nem jelent megújulást. Ebben a tanulmányban ezért az evolúciós pszichológiai megközelítés újraaktualizálásának lehetőségeit, a továbblépés irányait vesszük számba. A legújabb, a genetikai hatásokkal, az állati elme működésével vagy épp a pszichológiai különbségek kulturális hátterével kapcsolatos tudományos eredmények ugyanis lehetőséget kínálnak arra, hogy a Tinbergen négy kérdése által kijelölt területeken újragondoljuk és kiegészítsük az evolúciós pszichológia eredeti feltevéseit.  Kulcsszavak: evolúciós pszichológia, Tinbergen négy kérdése, pszichológiai adaptációk genetikai háttere, kulturális különbségek evolúciós magyarázata