A katatónia elsőként a 19. században került leírásra mint motoros, affektív és viselkedésbeli tünetekkel járó szindróma. A 20. század során inkább a szkizofrénia egyik ritka, elsősorban motoros tünetekkel járó típusaként tekintettek rá, aminek következtében a katatónia mint önálló tünetegyüttes szinte feledésbe merült. Az első neuroleptikumok megjelenésével a diagnosztizált katatón szkizofrén betegek száma is nagymértékben csökkent, amit a hatékony terápiának tulajdonítottak. Ezzel párhuzamosan leírásra került a neuroleptikus malignus szindróma, mely több hasonlóságot mutat a katatóniával. Az utóbbi időben több feltételezés látott napvilágot a két kórkép közös eredetére vonatkozóan. Tanulmányunkban feldolgozzuk azokat az utóbbi öt évben publikált eseteket, melyekben a neuroleptikus malignus szindróma és a katatónia mint diagnózis egyaránt felmerült. Emellett a témára vonatkozó irodalmat felhasználva áttekintjük a két kórkép feltételezett patomechanizmusát, valamint terápiáját érintő közös vonásokat. A katatónia és a neuroleptikus malignus szindróma megkülönböztetése során felmerülő nehézségek mellett a feldolgozott esetek jól szemléltetik a két szindróma közötti átmenet lehetőségeit. A tünetek hasonlósága és az átmenetek mögött neuropatológiai és patofiziológiai átfedés feltételezhető. Az elektrokonvulzív terápia valamint a benzodiazepin kezelés mindkét szindróma kezelésében hatékony eszköznek tűnik, ami a differenciáldiagnózis nehézségét figyelembe véve jelentős segítséget nyújthat a mindennapi gyakorlatban.