Az orális antikoaguláns szerek terápiás hatásában észlelt egyéni variabilitás egy jelentős része genetikai faktorokra vezethető vissza. A leggyakrabban használt antikoaguláns szereket metabolizáló cytochrom P450 2C9 (CYP2C9) enzimet érintő egyes, az enzim csökkent funkciójával járó polimorfizmusok jelenléte esetén csökken az antikoaguláns szerek hepatikus metabolizációja. Utóbbi miatt fenti polimorfizmusokat hordozó betegeknél nő az antikoaguláns szer iránti érzékenység, nehezebb az antikoagulálás stabil szintjének beállítása, valamint nagyobb az antikoaguláns-terápia melletti vérzésveszély is. Fentiekhez hasonlóan az antikoaguláns gyógyszerek közös támadáspontjaként gátolt K-vitamin epoxid reduktáz (VKORC1) enzim egyes polimorfizmusainak jelenléte fokozottabb antikoaguláns- érzékenységgel, kisebb terápiás dózisigénnyel és magasabb vérzéses rizikóval jár. Mindezek ellenére kezdeti klinikai vizsgálatok, melyek közül legtöbbet warfarinnal végeztek, még nem igazolták egyértelműen, hogy a genotípus alapú antikoaguláns-dózisbeállítás klinikailag releváns előnyökkel jár. Hasonlóképpen genetikai faktorok játszanak jelentős szerepet a kiemelt jelentőségű thrombocyta aggregáció-gátló szer, a clopidogrel hatásában észlelt egyéni variabilitást illetően is. A "pro-drug" clopidogrelt aktiváló cytochrom P450 rendszer CYP2C19 enzimében észlelt, egyes esetekben "null-allélhez" és inaktív fehérjéhez vezető polimorfizmusok esetén alacsonyabb a clopidogrel aktív metabolitjának szintje, valamint csökkent a maximális thrombocyta aggregáció-gátlás mértéke is. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy ezen CYP2C19 allélvariánsok jelenléte klinikai szempontból is jelentős, hiszen a hordozókban gyakoribb a perkután coronariaintervenciók után kialakuló stentthrombosis és a következményes adverz klinikai események bekövetkeztének valószínűsége.