A tanulmány a kommunikációkutatás fő irányait, és ezek egymáshoz való viszonyát tekinti át. Történetiségében követi a klinikai versus kísérleti-viselkedéskutatás keretében kialakult elméleti és módszertani megközelítéseket, ezek független, párhuzamos fejlődését. Rámutat a szociálpszichológia "fehér foltjaira", a nem patológiás, de inadaptív (pl. manipulatív) kommunikáció kutatásának hiányosságaira. A nyolcvanas évektől előretörő "természetes, összetartozó emberi kapcsolatok" kutatásának új korszaka - új módszertani utakat nyitva a mikroelemzés felől a "globális" megítélés felé - a viszony- és folyamathangsúlyú "kompetenciamodell" felé halad. Ennek a rendszerszemléleti keretelvben lehetséges módszertani megközelítéseiben a szerző elhelyezi a hazai kutatásban preferált közös Rorschach vizsgálati helyzetét és interakció-diagnosztikai módszert, rámutatva ennek előnyeire és kutatási értékére.