Egyszerű keresés   |   Összetett keresés   |   Böngészés   |   Kosár   |   Súgó  


Részletek

A cikk állandó MOB linkje:
http://mob.gyemszi.hu/detailsperm.jsp?PERMID=98877
MOB:2011/4
Szerzők:Juhász Boglárka; Horkay Ferenc; Szudi László; Székely László
Tárgyszavak:PITVARFIBRILLÁCIÓ; SZÍVSEBÉSZET
Folyóirat:Cardiologia Hungarica - 2011. 41. évf. 3. sz.
[https://cardiologia.hungarica.eu ]


  A pitvarfibrilláció sebészi kezelése : lehetőség és realitás  / Juhász Boglárka [et al.]
  Bibliogr.: p. 165. - Abstr. hun., eng.
  In: Cardiologia Hungarica. - ISSN 0133-5595. - 2011. 41. évf. 3. sz., p. 160-165. : ill.


Bevezetés: A pitvarfibrilláció (PF) a szívműtétre kerülő betegek leggyakrabban előforduló ritmuszavara. Az alapbetegség etiológiájától függetlenül a fennálló PF jelentősen növeli a perioperatív szövődmények gyakoriságát, csökkenti a betegek hosszú távú túlélési esélyeit a hasonló betegségben szenvedő, de még szinuszritmusban lévő betegekhez képest. Az intraoperatív sebészi ablációs eljárások alkalmazásával lehetőség nyílt e ritmuszavar kezelésére, és ezáltal a betegek túlélési esélyeinek javítására. Beteganyag és módszer: Az adott időszakban (2005-2008) 33 betegnél végeztünk intraoperatív radiofrekvenciás (RF) ablációt, amely 23 esetben mitralis billentyű műtét, 3 esetben aortabillentyű-műtét, 4 esetben koronáriaműtét, 3 esetben pedig pitvari sep­tum­defektus zárása mellett történt. 20 betegnél (60,6%) unipoláris, 13 betegnél (39,4%) pedig bipoláris RF ablációs technikát alkalmaztunk. A szívműtétek során 48,5%-ban paroxizmális, 9,1%-ban perzisztens, 42,4%-ban, pedig permanens pit­varfibrilláció kezelésére került sor. Eredmények: A közvetlen posztoperatív szakban a betegek 63,6%-a volt szinuszritmusban, amely jelenleg 60,6%. Az RF-ablációt követően a betegek 87,9%-a (n=29) kombinált amiodaron és béta-blokkoló, 9,1%-a (n=3) izolált béta-blokkoló, míg 3%-a (n=1) digitálisz és béta-blokkoló terápiában részesült. A betegek 28%-a (n=9) jelenleg is amiodaron kezelés alatt áll. A kórházi bennfekvés alatt négy beteg szorult végleges pacemaker-beültetésre, három betegnél pedig balfülcse-trombózis alakult ki. A közvetlen perioperatív időszakban, két beteget veszítettünk el a fennálló alapbetegség következtében. Következtetés: Bár a sebészi ablációs technikák a kórházi költségeket jelentősen növelik ezen beavatkozások, a betegek túlélési esélyeit azonban javíthatják; ezért hosszútávon a gyógyszeres terápia igényt és/vagy a további intervenciós beavatkozások számát csökkentik, ezáltal költséghatékonyak. Mindezekre való tekintettel fontos azon betegek kiválasztása, akiknél a legnagyobb szinuszritmus konverziós sikerarány várható.