A metabolikus szindróma klasszikus jellemzői az eltelt két évtized során jelentősen kibővültek. Az eredeti monokauzális patomechanizmus ma már meghaladott, egyre újabb komponensekkel egészült ki. Számos kórképről igazolódott, hogy kauzális kapcsolatban állnak a metabolikus szindrómával, ilyenek a tumorok, egyes mentális betegségek, alvási apnoe, nem-alkoholos zsírmáj stb. Újabban előtérbe került az agy szerepe a cukor- és energia-egyensúly fenntartásában, és az agy inzulinrezisztenciájának felismerése és bizonyítása, amely meghatározó jelentőségű lehet a metabolikus szindróma kialakulásában. A centrális inzulinrezisztencia kialakulásában szerepe van a ceramidoknak és az ektópiás zsíroknak is. Mindez megalapozza az inzulinrezisztencia új koncepcióját. Legújabban derült ki a CLOCK-szisztéma szabályozó szerepe, ami központi (master) és perifériás (slave) "pacemakerekből" áll. A PPAR-receptorok szabályozzák az energia, a táplálkozás, és az immunfolyamatokat, a CLOCK-rendszer irányítása alatt. A CLOCK-rendszer részben a PPAR-receptorokon keresztül expresszálódik. A hypothalamus-hipofízis-mellékvese-stressztengely, a CLOCK- és PPAR-rendszer összerendezettségének hibája metabolikus és immunológiai rendellenességekben manifesztálódik. Új filozófiai megközelítés a Limit-Age-szindróma fogalma. Mindezek az új elképzelések a szindróma kialakulását és feltehetően terápiáját is új megvilágításba helyezik.