A modernkori orvoslás történetét végigkíséri a tevékenység finanszírozásának problémaköre, amely azonban csak az elmúlt évtizedekben vált megoldhatatlan feladattá. Korábban az orvostudomány fejlődése ugyanis lépést tudott tartani az adott ország gazdasági fejlődésével (vagy a gazdaság fejlődése tartott lépést az orvostudományéval). Napjainkra azonban végérvényesen szétnyílt az olló: a hihetetlen dinamikával gyarapodó orvosi tudás mellett az egészségügyet finanszírozó gazdaság fejlődése egyre jobban lemaradni látszik (Baráth, 2008; Gaál, 2009; Tölgyesi, 2009). Ebben a kényszerhelyzetben indultak el előbb a fejlettebb, majd a gazdaságilag kevésbé fejlett országokban az egészségügyi reformfolyamatok az egész világon. Ezen reformok célja szinte minden esetben összefoglalható úgy, hogy adott országban egy olyan egyensúlyi pontot igyekeznek megkeresni, beállítani az egészségügyi ellátórendszerben, amelyről elmondható, hogy már gazdasági szempontból finanszírozható és a lakosság túlnyomó többségét el tudja látni úgy, hogy orvosi szempontból is még elfogadható szakmai szinten áll. Egyelőre egyetlen ország sem tudta még ezt az egyensúlyi állapotot elérni, megteremteni. A szerző számára egyik legfigyelemreméltóbb ilyen jellegű próbálkozás a lakosság korszerű egészségügyi ellátására, az Angliában közel 40 (!) éve tartó egészségügyi reformfolyamat, melynek legutolsó éveiben egy nagyon izgalmas kísérletnek lehetünk szemtanúi. Megtörténhetett az addig elképzelhetetlen paradigmaváltás Angliában, az egészségügyi reformfolyamat keretében: a korábban kizárólag állami betegellátási rendszerbe (NHS) beengedtek a versenyszférából származó vállalkozásokat. Jelen dolgozat ezt a jelenséget és ennek lehetséges Magyarországi vonatkozásait mutatja be röviden.