A mozi elrendezése hasonlóságot mutat a pszichoanalízis terápiás szettingjével. Mindkettő a megfelelő lélektani hatás érdekében felfüggeszti a környezet észlelését, elősegítve a reprezentációk, a tudattalan kapcsolati élmények aktiválódását. A camera obscura mint sötét doboz, ami a filmfelvevő kamera és a camera obscura mint sötét csarnok, ami a mozi, a szelf kiterjesztésének illúzióját eredményezi a nézőben, mivel a szem átlép a látómezőbe. A tudattalant elsősorban a filogenetikus és ontogenetikus szempontból ősibb képi gondolatok jellemzik. A pszichoanalízis a kommunikációban a verbalitásra épít, míg a film vizuálisan leképzett teret állít a néző elé. A pszichoanalízis során a képiség azáltal válik meghatározóvá, hogy a páciens narratívája a fantázia vásznán képződik le. Vagyis az analitikus folyamatban az elbeszélés kép formájában válik megoszthatóvá. Feltételezhetően a terapeuta érzelem regulációs funkciója vizuálisnak is tekinthető. A mozit és a pszichoanalitikus helyzetet a film befogadás és a terápiás folyamat interszubjektív aspektusai kötik össze. E folyamat során meghatározó a másik élményvilágának asszimilációja a befogadó központi pszichológiai konfigurációba. A terápiás munka egyik motivációjára utal a film befogadása során megjelenő nyílt és rejtett azonosulási vágy. A képi megfogalmazás közös jellege arra utal, hogy ez a vágy a pszichoanalitikusban is létrejöhet. E folyamat lehet a néző-befogadó és az analitikus-befogadó helyzetet összekötő közös motivációs alap. A pszichoanalitikus munka egyik specifikus motivációja lehet a kapcsolódás, hangolódás és azonosulás filmművészeten keresztül megragadható kreatív formája.