Mivel a várható életkor emelkedésével a dementiákat illetően "pandémia" körvonalazódik, a szerző az Alzheimer-kór súlyos stádiumának orvosi és társadalmi szempontjait tekinti át. Az epidemiológia, a diagnosztika és a ma még egyértelműen csupán palliatív terápiák rövid ismertetését követően a súlyos stádiumú betegek ellátásának megoldatlanságát világítja meg. Azok nézetével azonosul, akik a kórfolyamatot kórosan felgyorsult öregedésnek tekintik. Hayflick elképzelését elfogadva, azaz evolúciós modellben értékelve az öregedés folyamatát, úgy véli, hogy a reprodukciós "feladat" teljesítését követően az idősödő egyedeknek sem a további életlehetősége, sem halandósága nincs megfelelően "programozva". Ennek a feltételezésnek első olvasatban súlyos negatív üzenete lehet, azonban a szerző az öregedés kimenetelének bizonytalanságát pozitív üzenetnek tekinti. Arra a következtetésre jut, hogy az öregedéssel (is) kapcsolatos degeneratív folyamatok kialakulását, illetve a folyamat megállítását csak a jelenlegi lehetőségeken messze túlmenő preventív beavatkozásokkal lehet megakadályozni. Mindmáig nem léptünk el az általánosság szintjéről a kóros, vagy felgyorsult öregedést befolyásolni képes preventív ajánlások terén, illetve ezeknek a területeknek a kutatási eredményei ellentmondásosak. Már körvonalazódnak ugyan az "egészséges", a "minőségi", a "vállalható" öregedés kritériumai, de még mindig nem tudjuk pontosan, hogyan kell a lehető legjobban élnünk, és ezért milyen életkorban mit kell tennünk. Hiányoznak azok a szomatikus és pszichometriai mutatók, amelyek jeleznék, milyen szinten állnak az öregedés biológiai folyamatai adott személynél. Mi, orvosok is mélyen hallgatunk arról, hogy a dementia kórfolyamatában melyik az a szint, amelynek elérését követően a beteg individuális tulajdonságai és közösségi léte már nem ismerhető fel. Fogalmunk sincs, hogy legmagasabb rendű működések hanyatlásának milyen fázisa az, amelyben már az öröm/szenvedés arány 1 alá csökken, sőt ennek mérésére vonatkozóan még jó módszerünk sincsen. A szerző szorgalmazza a felgyorsult, illetve kóros öregedés orvosi megközelítésében a jelenlegi "várd meg a tünetet és kezeld" elve helyett új, döntően preventív szemlélet alkalmazását, az új típusú ellátás módszertani elemeinek kidolgozását. A betegpopuláció növekedése miatt a betegek felismerése és gondozása csak az alapellátás eddiginél intenzívebb bevonásával valósulhat meg. Az ellátás anyagi hátterét az erősíthetné, ha a jelenlegi palliatív terápiák kritériumrendszere is új alapokra helyeződne. A tényleges szakmai munka azonban csak a súlyos morális és társadalmi dilemmák kezelését követően lehet eredményes.