Jelenleg a koszorúér-szűkületben végzett perkután koronária-intervenció (PCI) az esetek döntő többségében stent-beültetéssel történik, a beavatkozás után hosszú ideig kettős antitrombocita-kezelést kell végezni. A beültetett stent lehet csupasz fém (BMS) és gyógyszerkibocsátó (DES). A BMS fém anyaga és szerkezete befolyásolja a két gyakori komplikáció, a stenttrombózis (ST) és az in-stent restenosis (ISR) kialakulását. A klinikai vizsgálatok alapján a DES-beültetésen átesett betegek között szignifikánsan kevesebb az ISR, a trombózisok aránya a korai szakban közel azonos, egyes vizsgálatok szerint DES-beültetés után egy éven túl gyakoribb. A mortalitás és a posztprocedurális miokardiális infarktusok száma általában nem különbözik szignifikánsan. Az első generációs gyógyszerkibocsátó stentek sirolimus és paclitaxel bevonatait más, elsősorban sirolimus derivátumok (everolimus, zotarolimus, biolimus) követték, de a DES-ek között lényeges klinikai különbségek nem mutatkoztak. A kedvező eredmények mellett nem hanyagolható el a DES ára, 3-4-szer drágább, mint a BMS, az átlagosnál jobb egészségügyi finanszírozású országokban is vizsgálják a cost-benefit kérdést. Célszerűnek látszik DES-t implantálni a nagy rizikójú esetekben (diabetes mellitus, többér-betegség, szűk koszorúér, hosszú elváltozások, bifurkációban, ostiumban, nem védett főtörzsben, v. saphena graftban levő szűkület, komplex lézió, CTO-megnyitás). Nem jelent lényeges előnyt a BMS-hez képest alacsony rizikójú szűkületekben (nem-diabéteszes betegek >3 mm átmérőjű natív ereinek rövid, nem ostiumban levő de novo szűkülete). Hazánkban a DES-beültetés aránya alacsony, mintegy 20%.