A közelmúltban megjelent inkretinhatáson alapuló antidiabetikumok - DPP-4 gátlók, GLP-1 analógok és GLP-1 receptor agonisták - új korszakot nyitottak a T2DM kezelésében. Az "inkretin effektus" jelentése az, hogy ugyanazon mennyiségű glukóz szájon keresztül történő bejuttatása kb. 60%-kal nagyobb inzulinszekréciót eredményez, mint a parenteralis bevitel. Két inkretin - azaz a gasztrointesztinális traktus bélhámsejtjeiben termelődő, a hasnyálmirigy külső elválasztású részét nem befolyásoló anyag került a figyelem központjába: a GIP és a GLP-1. Mindkét fehérje, illetve a glukagon is a béta sejtek intracelluláris cAMP szintjének növelésén keresztül serkentik az inzulin elválasztását - az aktuális vércukorszint függvényében. Hatástani sajátosságaik következtében adásuk csak legalább részben megtartott bétasejt funkció esetén jön szóba. A vércukorszint csökkentése mellett a kardiovaszkuláris rizikófaktorokra is kedvező hatásúak lehetnek. Hazai forgalomban lévő DPP-4 gátló a sitagliptin, vildagliptin és saxagliptin, GLP-1 analóg a liraglutid, míg GLP-1 receptor agonista az exenatid.