Myelomás betegekben sokféle hemosztázisrendellenesség mutatható ki. Leggyakoribb a véralvadás fokozódását okozó változás. A betegséggel összefüggő eltérésekhez hozzájárulnak a kezelés következtében létrejövő változások is. Monoklonális gammopathiás és myelomás betegek alvadási paramétereit vizsgálva a szerzők arra keresték a választ, hogy a betegség progressziója során mutatkozik-e változás a véralvadás jellemzőiben, illetve hogy a kezelés hatására alakulnak-e ki további eltérések. Tizenegy monoklonális gammopathiás és 49 myelomás betegben vizsgálták az alvadási faktorok, természetes antikoagulánsok mennyiségét, antifoszfolipid antitestek jelenlétét, a hemosztázisaktivációs markereket és a thrombophiliát okozó génmutációkat, valamint a fibrinolízis eltéréseit. A betegség progressziójával párhuzamosan növekvő von Willebrand-faktor-szintet és növekvő plazminogénaktivátorinhibitor-1 szintet mértek, valamint a hemosztázis aktivációs markereinek pozitivitása is gyakoribb volt myelomás betegeken. A kemoterápia alkalmazása során ezek az eltérések még kifejezettebbek voltak, nagyobb mértékben a thalidomidot, kevésbé a bortezomibot tartalmazó kombinációk esetében. A betegséghez társuló, annak progressziójával párhuzamosan fokozódó véralvadási eltérések fontossá teszik a trombózisprevenció alkalmazását. Kemoterápia során ennek különösen nagy jelentősége van. A bortezomibnak a thalidomiddal összehasonlítva nagy klinikai hatékonysága mellett további előnyös tulajdonsága, hogy kevésbé fokozza a trombóziskészséget.