A nem-kissejtes tüdőrákok szövettani alcsoportjai eltérő prognosztikai tulajdonságokkal és terápiás érzékenységgel rendelkeznek. Az egyénre szabott kezelések célpontjainak azonosítása a hagyományos patológiai vizsgálatok mellett új módszerek bevezetését igényli. Az alcsoportok elkülönítésének és a célpontok kijelölésének módszereit sebészi biopsziás anyagon dolgozták ki (erre a tüdőrákos esetek 20%-ában van lehetőség). A tüdődaganatok többsége felfedezéskor már nem operálható, így a diagnózisok többsége lényegesen kisebb, bronchoszkópos, tűbiopsziás mintákon, de döntően citológiai keneteken alapul. A korlátozott nagyságú mintákból a korrekt kezelések érdekében azonban egyre több immunmorfológiai és molekuláris patológiai vizsgálatot szükséges elvégezni. E szemléletváltás miatt a tüdőbiopsziát végző szakemberek mintavételi technikájának súlypontját meghatározóan a szövettani feldolgozásra alkalmas módszerek felé kell áthelyezni. A többféle biopsziás technika kombinálása (szövettan/citológia, illetve hörgőkefe, BAL, TBNA stb.), a citológiai minták sejtblokkokba ágyazása, valamint immunhisztokémiai és molekuláris patológiai vizsgálatokra felkészült patológiai laboratórium biztosíthatja a tüdőrákok megfelelő diagnózisát és a betegek individualizált kezelését.