Az antiaritmiás kezelésnek nemcsak a ritmuszavar és a panaszok megszüntetése a célja, hanem az életkilátások és az életminőség javítása is. Nem hagyhatjuk tehát figyelmen kívül az antiaritmikumok (kiváltképp az Na- és K-csatornablokkolók) mellékhatásait, az olykor akár életet veszélyeztető proaritmiákat sem. Mindezek figyelembevételével a ritmuszavarok kezelésében kiemelt szerep jut a béta-blokkolóknak. Hatásuk emelkedett katecholaminszint mellett fokozottan érvényesül, így jól alkalmazhatók az akut miokardiális infarktushoz társuló ritmuszavarokban, a terhelésre jelentkező aritmiák kezelésében, anxietás, anesztézia esetén, a posztoperatív aritmiák ellátásában, phaeochromocytomában és fokozott katecholamin-érzékenység esetén (thyreotoxicosis). A klinikai gyakorlatban a béta-blokkolók a ritmuszavarok megszüntetése (pl. sinus tachycardia, paroxizmális supraventricularis tachycardiák, extrasystolia, kamrai tachycardia) mellett azok megelőzésére képesek (pl. pitvarfibrilláció, hirtelen szívhalál), de provokálhatnak is aritmiát (pl. sinus bradycardia, AV-blokk).