Magas vérnyomás miatt kezelt beteg esetében akkor beszélünk terápiarezisztenciáról, ha a vérnyomás három, különböző támadáspontú antihipertenzívum (köztük egy diuretikum) szedése ellenére sem éri el a célértéket. A terápiarezisztencia okai alapvetően három csoportba sorolhatók: Pszeudorezisztenciát - azaz látszólagos rezisztenciát - okozhat a nem megfelelő vérnyomásmérési technika, a "fehérköpeny-hatás", illetve a betegek nem megfelelő együttműködése a gyógyszeres és nem gyógyszeres orvosi tanácsokkal. Az okok felismerésében a vérnyomásmérés módszerének - köztük a mandzsetta méretének - ellenőrzése, illetve az otthoni és ambuláns vérnyomás-monitorozás lépcsőzetes alkalmazása segíthet. Másodlagos rezisztenciáról akkor beszélünk, ha valamilyen, a vérnyomást növelő vagy az antihipertenzívumok hatását gátló gyógyszer-interakció vagy kísérő betegség áll fenn. Emellett másodlagos rezisztenciához vezethetnek a különböző szekunder hypertoniát okozó kórképek, amelyek között kitüntetett figyelmet kell fordítani a renovascularis és renoparenchymás betegség mellett a hyperaldosteronismus megfelelő szűrővizsgálatainak elvégzésére is. A nem optimális kezelés leggyakrabban szubklinikus volumenterheléssel, elégtelen típusú vagy dózisú diuretikus terápiával magyarázható. Emellett az alkalmazott gyógyszer-kombináció kiválasztása során gondot kell fordítani a különböző vérnyomás-szabályozó rendszerek mind teljesebb bénítására. A leggyakrabban alkalmazott antihipertenzívumok kombinálása mellett az aldoszteronantagonisták, vasodilatatorok, nitrátok és centrálisan ható szerek alkalmazása segíthet a kezelés optimalizálásában.