A haláleset és temetés kapcsán szükségessé váló intézkedések a higiéne fontos szeletét képezik. Magyarországon, a XVIII. század közepétől számítható modern közegészségügyi igazgatás hosszú időn keresztül hasztalan próbált jogszabályi szinten beavatkozni az etnokulturális szokásrendszer részét képező, de közegészségügyi szempontból kockázatot jelentő hagyományokba. A XX. század utolsó évtizedeitől a szokások jelentősen megváltoztak, mind a temetési módokat, mind a lakosság magatartását illetően. Jelenleg ezek a változások a hagyományos állapotokhoz képest kevesebb, illetve természetükben más jellegű kockázatot jelentenek. Az igazgatási terültet bizonytalanságaira, kiemelten a halott vizsgálatot és a haláleset dokumentálását illetően, több aktuális esemény is felhívta a figyelmet. Jelen tanulmány történeti adatok feldolgozásával az 1876. évi XIV. tc. megszületésétől próbálja rendszerezni a temetkezés és halottak körüli eljárás során mutatkozó kritikus pontokat, kiemelve az igazgatási eljárással kapcsolatban felmerülő, különböző történelmi korszakokon átívelő problémákat.