A fájdalom csillapítása az orvos legősibb és mindmáig egyik legfontosabb feladata. Évezredeken át az ópium, a beléndekes a mandragóra gyökér alkalmazása mellett csak a beteg holtrészegre itatása merült fel fájdalomcsillapítási lehetőségként. Az ópiumot évezredek óta a máknövény magokat tartalmazó termésének szárított nedvéből állítják elő. Több, mint 40 féle alkaloidát, morfint, kodeint, narkotint, papaverint stb. tartalmaz. 5000 éves sumér írások már foglalkoznak az ópium fájdalomcsillapító hatásával. Homérosz szerint szép Helena Trójában bánata enyhítésére használta. A galenusi készítmények, az arab orvosok terápiás fegyvertára, Paracelsus receptjei is előkelő helyen szerepeltetik az ópiumot, melyből 1803-ban egy 20 éves német gyógyszerész asszisztens, Friedrich Sertürner izolálta az álom istenérül, Morpheusról elnevezett morfint. 1898-ban állították elő a Bayer gyógyszergyárban a "heroikus gyógyszert", a félszintetikus heroint. 1966-ban Gyand és Kosterlitz írták le, hogy az opioidok specifikus helyen hatnak, 19 %-ban Pert és Snyder fedezték fel a mű-, a delta- és a kappa-receptorokat, melyek perifériásan és a központi idegrendszerben helyezkednek el. Endogen ligandjaik az endomorphin, az encephalin és a dynorphin. A klinikai gyakorlatban fájdalomcsillapításra a mű-opioid agonistákat használjuk (morfin, methadon, oxycodone, hydromorphone, fentanyl, buprenorphine).