Annak ellenére, hogy egyre több, főleg amerikai szerző transzperszonális pszichológiával foglalkozó könyve jelenik meg magyarul, nehéz - ha nem lehetetlen - olyan írásokat találni a hazai szakirodalomban, melyek figyelembe vesznek kritikai szempontokat és az irányzat tágabb kontextusát is. A jelen tanulmány célja rövid összefoglalót adni a jelenlegi transzperszonális pszichológiai elméletalkotást és terápiás munkát legjelentősebben befolyásoló három amerikai elméletről, azok viszonyáról egymáshoz, az azokat ért kritikákról, az irányzat egészét ért bírálatokról és a transzperszonális irányzat helyzetéről a tágabb szakmán belül. A szerző tapasztalatai szerint e három elmélet: Stanislav Grof LSD terápiás kutatásaiból és holotrop légzés csopor faiból szerzett tapasztalatain alapuló térképe az emberi tudattalan területeiről; Ken Wilber főleg strukturalista és hierarchikus megközelítésekre épülő integrál pszichológiája; és Michael Washburn pszichoanalitikus alapokon nyugvó elmélete az én és a dinamikus alap kapcsolatának fejlődéséről. Bemutatásra kerülnek a megközelítések transzperszonális személyiségfejlődési szintjei, a fejlődés logikája, az, hogy hogyan különítik el az érett személyiség előtti és utáni állapotokat, mit gondolnak a spiritualitás ontológiájáról, és hogy milyen kritikák érték az elméleteket a transzperszonális szakmán belülről és kívülről. Továbbá megvitatásra kerül a tágabb transzperszonális irányzatot ért bírálatok közül Rollo May kritikája, miszerint az irányzat elsikkasztja az emberi természet ösztönös, negatív oldalát, valamint Albert Ellis kritikai könyve, melyben tudománytalan vallási szektaként ír a transzperszonális pszichológiáról. Végül röviden megemlítek egy új, Jorge N. Ferrer nevével fémjelzett elméleti megközelítést, mely a korábbi transzperszonális elméletek problémáit egy olyan radikális paradigmaváltással próbálja megoldani amely egyben szakítás a " tradicionális " pszichológia több alapfeltevésével.