A májelégtelenség - akár korábbi májbetegség fennállása nélkül alakult ki (akut májelégtelenség), akár krónikus májbetegség akut dekompenzációja ("akut a krónikuson" májelégtelenség) következménye - magas halálozással jár. A végállapotú májbetegségek következtében kialakult májelégtelenség egyetlen kuratív megoldása ma a májtranszplantáció. Ennek fő gátját a rendelkezésre álló donorszervek hiánya képezi, emiatt sok, várólistán szereplő beteg exitál. A transzplantáció korlátai tették szükségessé olyan májtámogató rendszerek kifejlesztését, amelyek alkalmasak a beteg életben tartására a szervátültetésig vagy a máj regenerációjáig. A korai próbálkozások (hemodialízis, hemoperfúzió, cseretranszfúzió, kereszthemodialízis, keresztkeringés, plazmaferézis stb.) elégtelennek bizonyultak. Napjainkban a májpótló kezelésnek két fő iránya alakult ki: a sejtalapú, úgynevezett bioarteficiális és a nem sejtalapú, úgynevezett arteficiális rendszerek. A bioarteficiális rendszerek élő állati májsejteket vagy emberi májtumorsejteket tartalmaznak. Jellegzetességük, hogy a beteg vérét vagy szeparált plazmáját a májsejteket tartalmazó bioreaktoron áramoltatják át. Elviekben a májműködést ezek a metodikák modellezik a legtökéletesebben, mert a máj szintetizáló- és detoxikálófunkcióját egyaránt pótolják. Jelenlegi formájukban azonban még távol állnak az ideális megoldástól, alkalmazásuk számos immunológiai, infektológiai, onkológiai és financiális problémát vet fel, ezért egyelőre csak kísérleti célra állnak rendelkezésre. Az arteficiális rendszerek a klinikum számára már elérhetőek, bár széles körben még nem terjedtek el.