A gyógyszeres terápia nagy változáson ment keresztül az elmúlt 10-15 évben. A kis molekulatömegű, szintetikus gyógyszerek ("kémiai ágensek") általános hatásúak, több támadásponton hatnak. A 90-es évek elejétől először az onkológiában, majd hamarosan az immunológiában is megjelentek a célzott támadáspontú, fehérjetermészetű "biológiai terápiás" molekulák, röviden biologikumok. A biológiai terápia lényege, hogy ellentétben a számos, sokszor teljes mértékben nem is tisztázott támadásponton, nem specifikus módon ható, említett kémiai anyaggal (pl. kortikoszteroidok, methotrexat [MTX], leflunomid, cyclosporin stb.), a komplex gyulladásos hálózat egyetlen elemén (pl. egy adott citokin, kemokin szintjén) hatva szakítják meg a gyulladásos-autoimmun folyamatot. A biologikumok közé elsősorban monoklonális antitestek (egyetlen antigénfehérje ellen állatban termeltetett, esetleg genetikailag módosított ellenanyagok) vagy fúziós fehérjék (immunológiailag kompetens gátlófehérjék, melyeket immunglobulinhoz kapcsolnak) tartoznak. Jelenleg az elsődleges, többféle molekula által megcélzott célpont a tumornecrosis faktor-06 (TNF-alfa) citokin. Mivel ez a gyulladásos mediátor maga is széles körű (pleiotrop) hatással bír, a TNF-alfa gátlása, annak ellenire, hogy valóban egy colpont elleni beavatkozás, mégis számos patológiai folyamatra kedvező hatású.