A polycystás ovarium szindróma (PCOS) a fertilis korú nők leggyakoribb endocrinopathiája, gyakorisága 4-9%-ra tehető. A hyperinsulinaemia és az inzulinrezisztencia (IR) kulcsszerepet játszik a PCOS-re jellemző hyperandrogenaemia kialakulásában, valamint a PCOS-sel összefüggésbe hozott metabolikus eltérésekben. Az IR a PCOS jellemző patofiziológiai háttere, ezáltal a PCOS-ben szenvedő nők fokozott kockázatúak az IR-val összefüggő kórképek, így a 2-es típusú DM és a metabolikus szindróma vonatkozásában. A 2-es típusú DM tekintetében a kokázat 5-10-szeres, a metabolikus szindróma szempontjából 4,4-szeres. A 2-es típusú diabeteszes (és valószínűleg az 1-es típusú diabeteszes) reproduktív korú nők között viszont a PCOS prevalenciája szignifikánsan magasabb, mint az átlagpopulációban, ezáltal a diabeteszes nőknél reproduktív és endokrinológiai abnormalitásokkal is számolni kell. Úgy tűnik, hogy a PCOS és a 2-es típusú DM ugyanannak az IR-szindrómának különböző manifesztációi, egymáshoz közeli genetikai defektussal. Az inzulinrezisztens nők egy részénél elsődlegesen PCOS alakul ki hyperinsulinaemiával, hyperandrogenaemiával és kisebb mértékben glukózintoleranciával, más inzulinrezisztens nőknél viszont a 2-es típusú DM lesz az elsődleges PCOS-sel, vagy anélkül. Az összefüggésnek, az IR szerepének terápiás következményei is vannak. Egyelőre azonban további vizsgálatok szükségesek, hogy az inzulinérzékenységet fokozó szerek, például a metformin és/vagy az életmódváltás mennyire hatásos a PCOS kezelésében a metabolikus kockázat és a diabetes prevenciója szempontjából.