A tanulmány a legfontosabb lelkigondozói modellek és irányzatok bemutatása után a pszichoterápia és a lelkigondozás határterületeit és összefonódásait vizsgálja. A klasszikus irányzat súlypontja a bibliai értékeken van, a karizmatikus irány a Szentlélek segítségét helyezi előtérbe, a misztagógiai irányok a szociológia és a pszichológia felhasználásával kívánják szem előtt tartani a modern világ kihívásait. A pszichológia térhódítása elhozta a teológiai-pszichológiai megközelítést is, mely elsősorban a személyes találkozásokon alapuló lelkigondozásnak nyitott utat, míg a teológiai-szociológiai irányzatok főként a társadalmi problémákra irányították a figyelmet. A lelkigondozás mai szakembereit a különböző megközelítések integrált alkalmazhatósága, a különféle kulturális háttérrel és egyéni vallási fejlődéssel rendelkező "egész ember" testi-lelki kísérése, támogatása foglalkoztatja. Az egyes szakterületek professzionalizálódása maga után vonja ezeket az integrációs törekvéseket, ugyanakkor a feladatkörök elkülönülését, a kompetenciaprofilok finomodását is. A kompetenciahatárok megállapítása érdekében fontos a pszichoterápia és a lelkigondozás közötti összefonódások tisztázása, céljaik és eszköztáruk különbségeinek megállapítása. A két szakterület minél pontosabb meghatározása és egymást kiegészítő lehetőségeik számbavétele alapvető szakmai feladat. A jelen cikk azt kívánja hangsúlyozni, hogy a pszichoterápia és a lelkigondozás képviselői egymás tevékenységét kiegészítve járulhatnak hozzá az egészséges személyiség és közösség fejlődéséhez.