A szerzők korábbi vizsgálataik során szoros összefüggést találtak a diabeteszes autonóm és szenzoros neuropathia súlyossága, valamint a centrális afferens funkció károsodása közt. Jelenlegi megfigyeléseik célja annak felmérése volt, hogy 3 év alatt milyen mértékű változás következett be a diabeteszes neuropathia fent említett manifesztációiban. Vizsgálataikban azon 1-es típusú diabeteszes betegek adatait dolgozták fel (n =12, életkor, 46,9+-4,44 év, betegségtartam: 23,8+-2,78 év, átlag +-SE),. akikben 36 hónappal korábban már felmérték a diabeteszes neuropathia mértékét és a centrális afferens funkció jellemzőit. Az autonóm neuropathia megállapítására cardiovascularis reflexteszteket végeztek, a szenzoros idegkárosodás megítélésekor Neurometer (Neurotron Inc. Baltimore, USA) készüléket alkalmazva érzetküszöböt határoztak meg. A központi idegrendszer funkcióját a vizuálisan kiváltott agykérgi válasz legnagyobb pozitív kilengésével (P100) jellemezték. Az autonóm neuropathia összesített mértékét kifejező autonóm neuropathia score romlást mutatott az eltelt időszak alatt (3,7+- 0,67 vs. 5,6 +- 0, 82, p < 0, 05). Az ötből három reflexteszt eredményei progrediáltak (légzésre bekövetkező szívfrekvencia-válasz: 12+-2,5 vs. 9+-1,9 ütés/min, p<0,05; Valsalva-hányados: 1,38+-0,077 vs. 1,19+-0,050, p<0,05; orthostaticus systolés vérnyomásesés: 14+-4,1 vs. 31 +-4, 4,6 Hgmm, p <0, 005). A perifériás szenzoros neuropathia és a vizuálisan kiváltott agykérgi válasz P100 hullámainak latenciája nem romlott szignifikánsan. Az adatokat feldolgozva mindkét vizsgálati időpontban számos összefüggést találtak a neuropathia súlyossága és a P100 hullám latenciája közt. Összefoglalva, 1-es típusú diabetesben 3 év alatt mind a parasympathicus, mind a sympathicus idegrendszer működése tovább romlott, míg a perifériás és centrális eltérések változatlan súlyosságúaknak bizonyultak.