A 2-es típusú diabetes mellitus az inzulinrezisztencia és a bétasejtműködés zavarának következményeként egy progresszív betegség, amelynek kimenetelét nagymértékben a makrovaszkuláris szövődmények határozzák meg. A felgyorsult ateroszklerózis hátterében az elhúzódó és alacsonyabb maximumú korai inzulinválasz, következményes endothelt károsító tartós posztpandriális hyperglykaemia áll, olyan társuló elváltozásokkal együtt, mint a hipertónia, dyslipidaemia, androgén elhízás és fokozott szimpatikotónia. Ezek együttes modifikációja a normoglykaemiára törekvéssel együtt adják a kulcsát a felgyorsult aterogenezis lassításának, a szív-érrendszeri betegségek morbiditásának, mortalitásának csökkentése érdekében. Esetünk bemutatásával arra keressük a választ, hogy a maximális adagú metformin/szulfanilurea terápia elégtelensége esetén vajon csak az inzulin adása jön szóba, vagy ezzel szembe állítható egy orális antidiabetikus terápiás protokoll, amely a normoglykaemia elérése mellett a további kardiovaszkuláris rizikófaktorok kedvező befolyásolásával és a bétasejt-funkció megőrzése mellett csökkenti a kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulásának veszélyét ebben a betegcsoportban.