A 2-es típusú cukorbetegség hyperglykaemiaval járó kórkép, amelynek oka az elégtelen inzulinszekréció és az inzulin iránti csökkent szöveti érzékenység. A cukorbetegséget összetett anyagcsere-rendellenesség és magas kardiovaszkuláris kockázat jellemzi, amely egyenértékű a már kialakult, definitív koronáriabetegséggel. A diabéteszhez társuló dyslipidaemia, az egyik legfontosabb, befolyásolható kardiovaszkuláris rizikótényezője a cukorbetegségnek. Intenzív kezelése kockázati hatásának mérséklése céljából indokolt. A szerző egy valós, több kockázati tényezővel bíró klinikai esetet ismertet. A kórismézéstől eltelt egy évtized betegség progresszióját, az alkalmazott különböző kezelési sémák hatékonyságát elemzi. Az esettanulmány alapján megállapítja: a többszörösen módosított antihyperglikaemiás kezelés ellenére a célvércukorszint soha nem valósult meg. Az időszakonként meghatározott HbA1c százalékos aránya, a kockázati célértéket nem érte el, leképezve a szénhidrát-anyagcsere hosszú távon perzisztáló zavarát. A kialakult magasvérnyomás-betegség kezelésében, monoterápiában alkalmazott fixkombináció hatékonynak bizonyult a célértékek elérésében. A diabéteszes dyslipidaemia mérsékelten magas szérumértékei a statinváltást követően bevezetett rosuvastatin 10 mg alkalmazásával érte el a kockázati kategória célértékeit. Az összkoleszterinszint -13,52%, a számított LDL-koleszterin -46,9%, a trigliceridszint -46,66% csökkent. A normál értékhatáron belül mozgó HDL-koleszterin plazmakoncentrációja 2,97%-kal emelkedett. Következtetés: bemutatott esetben, a kialakult kóros aterogén lipideltérések nagy terápiás jelentőségűek voltak és az alkalmazott rosuvastatin kezelés intenzív és biztonságos lipidprofil-változást eredményezett.