A nem kissejtes tüdőrák kezelése jelentősen átalakult az elmúlt évtized során. A platinabázisú harmadik generációs szereket tartalmazó kezelések nemcsak a kiterjedt és áttétet képző daganatok palliációjában, de a reszekábilis tumorok adjuváns ellátásában is jelentős szerephez jutottak. A korábbiakban alkalmazott szerek (gemcitabin, taxánok) mellett elérhetővé vált a vinorelbin is, amely némileg eltérő mellékhatásprofilt mutat. A pleura malignus mesotheliomájában használt pemetrexed a közeljövőben a docetaxel alternatívájaként második vonalbeli kezelésként is szóba jön. A molekuláris célpontú terápia képviselőjeként az első vonalban a VEGF-gátló bevacizumab, a második és harmadik vonalban pedig a kis molekulasúlyú tirozinkinázgátló erlotinib jelent meg, amelyek a citosztatikumoktól jelentősen különböző mellékhatásokat mutatnak. A dolgozat a mindennapi gyakorlat szempontjából lényeges mellékhatások ellátási lehetőségeit tekinti át.